|
Radiasztézia, energetika (Kreditpontos továbbképzés):
A tanfolyamot Béky László természetgyógyász tartja.
Az ősidőkből származó barlangrajzokon is megtalálhatók olyan ábrák, melyek varázs varázsvesszős vízkutatásokra, valamint a föld sugárzásainak érzékelésére engednek következtetni.
Különböző történelmi utalásokból kitűnik, hogy már évezredek óta felfigyeltek az emberek ezekre a jelenségekre. Találtak földsugárzással foglalkozó feljegyzéseket, ábrákat az egyiptomi piramisokban, a görög ásatásoknál, valamint az ókorból fennmaradt írásos emlékekben is. A középkorban kizárólagosan a Táltosok, sámánok és varázslók joga volt e tudomány gyakorlása. Ebben az időben még úgy gondolták, hogy a vesszőforgatáshoz elengedhetetlenül szükségesek bizonyos rituális szertartások.
Az utóbbi időkben – megszabadulva a régi előítéletektől – ez a tudományág az egész világon reneszánszát éli. 1930-ban a francia Bouly atya a vesszővel való bánás eme modernizált változatának új elnevezést adott. A latin radio (sugár) előtag és a görög aetena (érzékelés) összekapcsolásával új kifejezést alkotott: „radiesztézia”, vagyis sugárérzékelés. Régen ismert jelenség, hogy az emberek bizonyos helyeken nem érzik jól magukat, idegesek, nyugtalanok, ingadozik a vérnyomásuk, fáj a fejük. Amennyiben ezeket a helyeket rövid időn belül elhagyják, megszűnnek a gondok, visszaáll a jó közérzet.
Erdészek, vadászok mindennapos munkájuk során gyakran tapasztalják, hogy a vadon élő állatok által használt ösvények időnként megszakadnak, majd néhány méterrel később újra folytatódnak. Az állatok bizonyos érzékszervei lényegesen jobbak, mint az emberé, s ez teszi lehetővé számukra azt, hogy a különböző káros hatásokat közvetlenül érzékelhessék. Ugyanakkor az ember, aki tetszőleges helyekre megépít egy házat, nem törődve a természet törvényeivel, szabályaival, belefekszik a káros földsugárzásba – tudatlanul -, vállalva annak beláthatatlanul káros következményeit.
Az urbanizáció és civilizáció fejlődése folyamán az ember elvesztette közvetlen kapcsolatát a természettel. A sugárzás, amely minden oldalról körülvesz minket, olyan gyenge intenzitású, hogy a ma használatos legérzékenyebb műszerek sem tudják pontosan kimutatni. Ha érzékszerveink gyengülnek is, kizárólag speciális segédeszközök használatával (vessző, rugóinga, stb.) érzékelheti az ember a sugárzásokat.
A geopatikus sugárzás korunk emberére egyre intenzívebben hat. A mai ember testben és lélekben sokkal sérülékenyebb, mint eleink, elsősorban az urbánus ártalmak miatt. Az élet minden irányú túlhajszolása, a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, az elektroszmog, a farmakofágia /indokolatlan gyógyszer túlfogyasztás/ a depresszív gondolatok mind mind csökkentik az energia szintünket. Mindezek tetejébe megjelenik a kollektív degradált, nemztet tudat, a jövőkép nélküliség, s mindezek a nemzet lélekszámának rohamos csökkenéséhez vezet
Az energetikai ismeretek gyökerei egyidősek az emberiséggel, így azok a magyar közmondásokban, szólásmondásokban naponta hagyják el a szájunkat, s sajnos már fogalmunk sincs azok ősi archaikus jelentéséről.
Az energia hiány a modern orvoslásban, mint krónikus fáradság sindróma kapott nevesítést, s ezzel együtt jár a sav lúg egyensúlyvesztés, a mikrobiológiai egyensúlyvesztés, a vese gyöngeség, a hő gazdálkodási zavarok, valamint mintegy 150-160 féle fizikai formában megjelenő élettani elváltozás, amely elébb visszafordítható, később visszafordíthatatlan részben működésileg, részben sejttanilag és szövettanilag. Az állandó kimerültség, levertség, élni nem akarás, nem tudok menni, nem tudok felkelni, fáj mindenem. Orvosilag nincs semmi probléma, csupán nincs energiája szervezetünknek.
Az emberi élet, a táplálkozás, a pihenés, minden arra kell, hogy energiát gyűjtsünk. Ez az energia bennünk, a meridiánjainkon folyik és tárolódik Vannak különböző energiatároló részeink, és minden élőlénynek van aurája, más néven védőburka Az aura nem más, mint a sejtek elektro mágneses rendszerének testen kívüli megjelenése. De az aura tartja a kapcsolatot a külső földi és kozmikus elektro mágneses rendszerekkel is.
Ha egy geopatikusnak zóna halad át a testen, akkor az egész aura elvékonyodik, energiatartalmát, védőképessége csökkenve jó támadási felületet biztosít a különböző betegségeknek, és állandóan kimerültséget okoz. Kialakulhatnak krónikus gyulladások, allergia, vérnyomásproblémák, krónikus degeneratív betegségek, romlik a látás, a hallás, szaglás, íz érzés, s romlanak a nemi funkciók is.
A földsugárzáshoz hasonló nemkívánatos hatásuk van a föld felszíne alatti dinamikus és statikus vízereknek is, amelyből a dinamikus vízerek hatása az intenzívebb. A vízerek nem azonosak a talajvízzel. A talajvíz a vízzáró réteg felett felgyülemlett állóvíz. A víz és a földkéreg szilárd és laza rétegeitől függetlenül általában a geológiai törések mentén a belső repedésekben lassan továbbszivárgó víz, amely a talajt igen nagy számban behálózza. A vízerek iránya, hőmérséklete, mélysége igen változó. Tudjuk, nem lenne élet a Földön, ha nem lenne víz, és nem lennének vízerek.
A testen áthúzódó földsugárzás és vízérsugárzás elsősorban mindég ott károsít, ahol az dominánsan megjelenik, de közvetve a funkció köröket is károsítja. A sugárzások élettani hatása részben az inger monotonitásban, részben a belső informatikai rendszer megzavarásából következik. Hatására a szabadgyökök mennyisége növekszik, de a sejtszintű elektro mágneses rendszert és ezen keresztül az öngyógyító autoregulatív folyamatokat is nagyban zavarja.
A szubjektív ingás, vrázsvesszős érzékelések ideje lejárt. Elkészült a GEO-SCANNER BPT 3O-1O műszer, amely a biotérben először nano Teslában beállítja az ott érzékelt alap sugárzásokat, majd a sonár segítségével végig pásztázza a kérdéses területet, ezt a memoriában rögziti, feldolgozza, s végül képileg megjeleníti. A grafikon térben forgatható, s egyértelműen bemutatja az energetikai harmónia ok okozati összefüggéseinek egyik elemét.
Ugyanitt bemutatjuk a biotér harmonizálás hiteles rendszereit is.
Végzett természetgyógyászok részére folyamatosan indítunk kiscsoportos intenzív továbbképzéseket a fenti témában.
A tanfolyam ideje és díja: Érdeklődjön itt: aura@mail.datanet.hu
A tanfolyam eredményeképpen a sikeres vizsgázó a természetgyógyászati alap címe mellé a geo bio magnetist terapeuta címet kapja. |